Adatvédelem
Story
Kitartás
Elhivatottság
A történetünk a valóság három évtizedét foglalja magában, azt amikor még fiatal felnőttekként nekivágtunk az életnek.
Lássuk: hogyan is jött létre a világ első olyan közössége Adhoc.Support néven ami kifejezetten fogyasztói érdekek érvényesítését tűzte ki célul. ( https://adhoc.support )
Közel 30 év tapasztalatszerzésének eredménye az, hogy 2013-tól tudatosan kezdtünk el foglalkozni a kereskedelmi panaszkezeléssel, fogyasztói érdekek vitás ügyintézésével, embertársak ügyeinek intézésén keresztül is újabb tapasztalatot szerezve.
Gyorsan ráébredtünk, hogy a piacon igény van a munkánkra és a panaszok és reklamációk ügyintézése során szerzett tapasztalat, üzleti értékkel bír. Előbb csak barátaink, majd az Ő barátaik fordultak hozzánk és kisebb majd nagyobb fogyasztói reklamációk ügyintézésével bíztak meg bennünket. Szép lassan eljutottunk oda, hogy a kicsi ügyek sok időt és aránytalanul nagy költséget jelentettek számunkra és kifeküdtünk. Rá kellett ébrednünk arra, hogy a fejlődés akkor történhet meg, ha standard megoldásokat hozunk létre, a felhalmozott tapasztalatot egységesítjük. A standardok kidolgozása után képesek lettünk segíteni a pici ügyek gépies megoldásában ugyan úgy, mint a nagyobb vagy bonyolultabb ügyek esetében.
2019-re elértük azt a megoldást, ahogyan saját erőből és standardakkel, saját ügyvédi koopeárciókkal, lelkes és autodidakta módon is tanulni akaró kooperátorokkal kiegészülve, kialakult a működés technológia.
Az a megoldás ahogyan ma a fogyasztói és kereskedelmi panaszokat kezelni tudjuk, közösséget formálva, együtt mások érdekeit is látva de a magunk által koordinált megoldásokkal. 2020-ban tervezett indulásunkat a Pandémia leállította és prioritást szerzett a családjaink életének koordinálása. Ma is előrébb valónak gondoljuk a család és gyermekeink prioritását, ezért aztán volt időnk újra átgondolni az indulás lépéseit is.
2021. decemberében amikor az Adhoc.Support megoldásunk több országban elkezdi munkáját, számos olyan érdekérvényesítő megoldást tudunk a hátunk mögött ami egyedi és ismeretlen megoldás, kvazi reform megoldás.
A kizárólag írásban kezelt, digitális adat jelöléssel, cimkékkel, azonosítással, védetten kezelt beérkező és kommunikált adatok rendszere a növekedéssel együtt, flexibilisen szerez új és újabb elemzési és adatkezelési prioritást.
Közösségünk szlogenje a “Nem vagy egyedül” egy stabil informatikai háttérrel rendelkező csapat egyedi fejlesztései, publikus megoldásai és számos big-data megoldása, hamarosan a világ minden országában a vásárlók millióinak biztosít, versenyképes szolgáltatásokat és közössègi érdekérvényesítési megoldást..
Fejlesztéseink, csapatunk és közösségünk növekedése hatására 2022-ben saját és egyedi elemzéseket is biztosító adatközpont építését kezdjük meg, melyhez számos országban, a téma iránt nyitott Egyetemekkel kötünk kutatási együttműködést.
Úgy ítéljük meg: a fogyasztói jogok mellé, a gyártói felelősség, a panaszkezelés olykor hektikus ügyintézése is szükségessé teszi, a logikus, nemzetközi adatbázisban rögzített és elemezhető panaszkezelést majd a big-data adatelemzéssel történő adatvisszanyerést és közösségi minöség és termèk monitoringot.
Közösségünk fejlődését a törekvő és alázatos munka építette úton haladással biztosítjuk, a jó és hasznos céljaink irányába.
HA ÖNT MEGTÉVESZTETTÉK, ÁTVERTÉK
nem megfelelő szolgáltatást nyújtottak az Ön számára, és panaszát figyelmen kívül hagyják, vagy nem megfelelően kezelik.
HA FALAKBA ÜTKÖZIK!
Vélt kereskedelmi panasza megoldása során folyamatosan elhárítják a problémát. Ha már úgy érz, hogy sosem talál megoldást!
HA A SZOLGÁLTATÓ CSERBENHAGYTA!
Ha jóhiszeműen fizetett egy termékért vagy szolgáltatásért és mégsem történik semmi az eladó részéről.
EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK
Együtt minden könnyebb
FOGYASZTÓI PROBLÉMÁJÁVAL NINCS EGYEDÜL
Ne játsszon magányos harcost, ha vannak mások is, akivel szövetkezhet! Támogatást, tudást és erőt nyújtunk a panaszok és viták sikeres megoldásához.
Fogyasztóvédelmi és jogi szakértőink az Ön rendelkezésére állnak, biztosítva panaszának érdemi kezelését és megoldását.
Nem akarunk feleslegesen szárnyakat eregetni. Szeretnénk, ha minden fél olyan eredményre jutna, amellyel mindenki elégedett!
Erősségünk a termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó, valamint a kereskedelmi tevékenységek során felmerülő panaszok hatékony kezelése.
Közösségünk erőssé tesz minket, amellyel számolni kell!
ADHOC SUPPORT

KÖZÖS ERŐVEL, EGYÜTT! / ALL OF US TOGETHER!
Csatlakozzon most
A közösségnek ereje van! Együtt, közösen, közös erővel megoldást találunk a problémájára!