Story

Kitartás
 Elhivatottság

Az ADHOC.SUPPORT alapítói arra a felismerésre jutottak, hogy szükség van egy olyan közösségi megoldásra, amely képviseli a vásárlót, a kereskedőt, egységesen fogja össze a reklamációkat, panaszokat és minőségi kifogásokat a különböző termékek és szolgáltatások tekintetében. Ehhez a kereskedelmi szektor szereplői közötti érdekegyeztetésben és peren kívüli megoldásban, illetve a közös vélemény kialakításában tevékeny szerepet kíván vállalni.

Az ADHOC.SUPPORT a fogyasztók és kereskedők érdekeit egyaránt meg kívánja védeni vagy kompromisszumok révén, közös nevezőre hozni az ügyeket.

Amennyiben ez nem oldható meg, akkor a közösség és a jog erejével, hatékonyan folytatja az ügyet a végső megoldásig.

A metodika: a közösség tagjainak panaszkezelése és a bejelentéseinek összefogása, közösségi -csoportos fogyasztói reakció megtétele-, kereskedővel, gyártóval mediáció, peren kívüli egyezség, szükséges végső megoldásként szakhatóság bevonása, egyéb peres eljárási képviselet a közösség tagjai érdekében.

Az a megoldás, ahogyan ma a fogyasztói és kereskedelmi panaszokat kezelni tudjuk, közösséget formálva, együtt mások érdekeit is látva, de a magunk által koordinált megoldásokkal. 2020-ban tervezett indulásunkat a Pandémia leállította és prioritást szerzett a családjaink életének koordinálása. Ma is előrébb valónak gondoljuk a család és gyermekeink prioritását, ezért aztán volt időnk újra átgondolni az indulás lépéseit is.

2021 decemberében, amikor az Adhoc.Support megoldásunk több országban elkezdi munkáját, számos olyan érdekérvényesítő megoldást tudunk a hátunk mögött, ami egyedi és ismeretlen megoldás. Reform, a fogyasztói panaszok kezelésének reformja.

A kizárólag írásban kezelt, digitális adatjelöléssel, címkékkel, azonosítással, védetten kezelt beérkező és kommunikált adatok rendszere a növekedéssel együtt, flexibilisen szerez új és újabb elemzési és adatkezelési prioritást.

Közösségünk szlogenje a “Nem vagy egyedül!” egy stabil informatikai háttérrel rendelkező csapat egyedi fejlesztései, publikus megoldásai és számos big-data megoldása, hamarosan a világ minden országában a vásárlók millióinak biztosít, versenyképes szolgáltatásokat és közössègi érdekérvényesítési megoldást.

Fejlesztéseink, csapatunk és közösségünk növekedése hatására 2022-ben saját és egyedi elemzéseket is biztosító adatközpont építését kezdjük meg, melyhez számos országban, a téma iránt nyitott Egyetemekkel kötünk kutatási együttműködést.
Úgy ítéljük meg: a fogyasztói jogok mellé, a gyártói felelősség, a panaszkezelés olykor hektikus ügyintézése is szükségessé teszi, a logikus, nemzetközi adatbázisban rögzített és elemezhető panaszkezelést majd a big-data adatelemzéssel történő adatvisszanyerést és közösségi minöség és termèk monitoringot.

Közösségünk fejlődését a törekvő és alázatos munka építette úton haladással biztosítjuk a jó és hasznos céljaink irányába.

Ügyfeleink érdekérvényesítő közössége egyben kereskedelmi partnerek biztonságát is garantálja.

 

  • A fogyasztói jogok gyakorlata: A vásárlási láncban a vevő a kulcsfigura, az ő elégedettségének kell a középpontban állnia, függetlenül attól, hogy a gyártóval vagy a kereskedővel áll kapcsolatban. A fogyasztók érdekei a kereskedelmi tevékenység során több ponton is sérülhetnek. A vásárlást megelőzően, amikor fals információt kap a termékről és annak tudatában vásárol; vagy vásárláskor, illetve azt követően a használat során; továbbá akkor ha a kereskedő a reklamációját nem szabályosan kezeli. 
  • Célunk, hogy a fogyasztók védelme és érdekérvényesítő képessége javulhasson.
    Biztosítani kívánjuk a fogyasztói jogok érvényre juttatását, segítve ezáltal a kereskedőkkel kialakult jogviták gyors és eredményes rendezését is (pl. alternatív vitarendezés révén).
  • Célunk, hogy a fogyasztói jogok együtt fejlődhessenek a gazdasági és társadalmi változásokkal, különösen a digitális szolgáltatások, az energiaellátás és a pénzügyi szolgáltatások terén.
  • A fogyasztókat kívánjuk segíteni abban, hogy döntéseiket világos, pontos és következetes információk alapján tudják meghozni.
  • Az ügyfeleink érdekében fel kívánunk lépni olyan esetekben is, ahol az egyéni ügyintézés nem vezetne megfelelő eredményhez.  Egy panasz önmagában csak egy panasz, aminek nincs akkora súlya, de több panasz együttesen már lehetőséget biztosít a közös érdek érvényesítésre. 

AzAdhoc.Support a kereskedelem minden területén megoldásokat kíván biztosítani.

HA ÖNT MEGTÉVESZTETTÉK, ÁTVERTÉK

nem megfelelő szolgáltatást nyújtottak az Ön számára, és panaszát figyelmen kívül hagyják, vagy nem megfelelően kezelik.

HA FALAKBA ÜTKÖZIK!

Vélt kereskedelmi panasza megoldása során folyamatosan elhárítják a problémát. Ha már úgy érz, hogy sosem talál megoldást!

HA A SZOLGÁLTATÓ CSERBENHAGYTA!

Ha jóhiszeműen fizetett egy termékért vagy szolgáltatásért és mégsem történik semmi az eladó részéről.

EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK

Együtt minden könnyebb

FOGYASZTÓI PROBLÉMÁJÁVAL NINCS EGYEDÜL

Ne játsszon magányos harcost, ha vannak mások is, akivel szövetkezhet! Támogatást, tudást és erőt nyújtunk a panaszok és viták sikeres megoldásához.

Fogyasztóvédelmi és jogi szakértőink az Ön rendelkezésére állnak, biztosítva panaszának érdemi kezelését és megoldását.
Nem akarunk feleslegesen szárnyakat eregetni. Szeretnénk, ha minden fél olyan eredményre jutna, amellyel mindenki elégedett!

Erősségünk a termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolódó, valamint a kereskedelmi tevékenységek során felmerülő panaszok hatékony kezelése.

Közösségünk erőssé tesz minket, amellyel számolni kell!

ADHOC SUPPORT

KÖZÖS ERŐVEL, EGYÜTT! / ALL OF US TOGETHER!

Csatlakozzon most

A közösségnek ereje van! Együtt, közösen, közös erővel megoldást találunk a problémájára!